Azúrkék égen ontja sugarát a nap,
az enyhe szél margaréták illatát sodorja,
s te úgy állsz ott köztük, mint az istennő, Flóra...
Szinte hallom, mikor néhány bárányfelhő
egy sugárba kapaszkodva kíváncsian kérdi:
ki ez a nő?-Mivel válasz nem kapnak,
az ég kékjében továbbúsznak.
De én tudom, ki vagy-a barátnőm, már oly régen,
s most itt mosolyogsz a margarétákkal teli réten,
valahol, valamelyik országban éppen,
mert mindig hajtott a vágy, megismerni másokat,
én is így voltam,de az élet néha gátat szab...
Emlékszel, mikor mind együtt ültünk a diófa alatt?
Hol van már az a nyár, de az emléke megmaradt.
Most egyedül állsz a fehér szirmú margaréták között,
mint a virágok istennője, Flóra, de halvány mosolyod mögött
ott bujkál a féltve őrzött szabadság pillanata,
amely mulandó életünknek értelmet ad még,-ma..
B Ilona Tóthné
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése