nem sírok, csak szemem kicsit homályos lett,
tudtam, eljön a perc, oly közel a határ,
elmégy és én többé nem foglak látni már.
Ne lásd könnyeimet, vállam rázkódik csak,
belül bánat sikolt, elfogytak a szavak,
várhattunk volna még, de minden hiába,
imbolygó alakod elvész a homályba'.
Vállam rázkódik csak, ordítanom kéne,
oly sokat gyötrődtünk, nem mentünk semmire,
jobb-e más országban, én már ezt nem hiszem,
egyedül maradok, oda a reményem.
Ordítanom kéne, rázni az öklömet,
kiadni a bennem feszülő keservet,
köd szitálja rám a tehetetlenséget,
ülök a padon és a semmibe nézek.
B Ilona Tóthné
Kép: Net
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése