Hazám,szívem gyötrelme, szépsége, legszebb vagy a világon!
Bármerre sodort a sors, nem találtam képmásod,
legyen az hegy, puszta, vagy folyó,-az enyémnek érzem, s ez olyan jó!
Serdülő koromban, mikor szüleimmel felmentünk az Avasra,
s onnan letekintve szülőhelyemre, a terjedelmes Miskolcra,
szinte szédültem, szíven a torkomban dobogott,
a völgyben a város fölött füstfelhő gomolygott,
lent lüktetett az élet, a villamosok csörömpöltek,
a gyárkémények füstöltek s a piros Szinva patakban
mint erekben a vér, Miskolc verejtéke csobbant.
Nagyapámra emlékeztem, kinek ugyanúgy folyt az izzadtság a homlokán
a végeláthatatlan tarka mezőn, a kis Túr partján,
miközben a kasza nyele szánkózott tenyerében,
fekete kalapos feje le-fel mozgott, léket vájt a levegőben.
Nem messze a réttől a Tisza kanyargott
s mint veszett kutyának a szája, a vize úgy habzott.
Délidő körül, mikor a nap sugarai forrón pásztázták a földet,
a szöcskék is tikkadtan a fűszálak közt heverésztek,
az öreg a butykosából nagyot hörpintett,
majd késő alkonyatkor befogta a lőcsös szekeret,
s a mögötte ballagó csikó hátára iszákot vetett.
Később, ifjú éveimben, mikor már komolyabb lettem,
a nyüzsgő fővárosba, Pestre keveredtem.
A Gellért-hegyről letekintve elámultam a csodán,
arra gondoltam,szebbet még nem láttam életem folyamán.
A hatalmas épületekben és széles utakon kigyulladt az esti fény,
olyan volt a város, mint fenyőfa karácsony éjjelén.
a Duna pa'rton kavicsokat dobáltam a göndörödő vízbe,
s a széles folyó úgy ringatta a hajókat, mint anya gyermekét a bölcsőbe'.
A szigeti medencében reggelente úszással frissítettem magamat,
este pedig a színpadon nézhettem az igazán nagyokat...
Az Országházat napokig elnéztem volna,
s az előtte fekvő hidakon mentem át a múltba...
Asszonyként a Balaton parton sütkéreztem a szabad strandon,
sétáltunk a mólón és a parton, nyaltuk a fagyit a Helikon parkban egy padon,
néztük a hattyúkat és a vitorlázókat, a hajladozó nádakat,
esténként a víz tükrén csillogó holdsugarakat.
Hétvégeken kapáltuk a cserszegi hegyoldalban a szőlőt,
szemben vele a másik oldalon családostól jártuk az erdőt,
gombáztunk és lestük a vadakat, az Isten áldja meg e gyönyörű napokat!
Szívemhez nőtt Cserszeg szomszédságában a romos Rezi vár,
s otthonom lett Keszthely, a város, mely mindig visszavár.
Másnak talán útleírásnak tűnik a táj-életrajzom,
de nekem az életemből egy-egy darab maradt e tájakon,
s hogy öregen újra egésszé formálhassam magam, megpihenni jöttem
e borsodi faluba, közel szülőhelyemhez, ahol a fecske fészkére most röppen,
s nézem, amint a tóparti horgász botját fogva a nagy halról álmodik,
mint én, arról, hogy látom még a fenséges Bükköt,
ahol a nap az égigérő fák levelei közé beszökött,
s alatta a lillafüredi vízesés zubogását is hallani fogom,
talán csobban majd evezőm a méregzöld színű Hámori tavon
mert ez az én világom, itt vagyok én otthon,
ez a táj a hazámmal összekötő köldökzsinorom...
B Ilona Tóthné
Kép: Saját
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése