de elkapott a sárga irigység,
mert bár nő vagyok, amolyan fehérnép,
mégis, egyszer egy fekete lovat szeretnék...
mert az ember telhetetlen, mindig másra vágyik,
no jó, nem bánom, lehet a lovacska fehér is,
csak üljön deli herceg a nyeregben,
s kezében egy csokor piros rózsával integessen.
De szokásomhoz híven megint túlkapásba estem,
mit is akarok én a deli ifjúval kezdeni szerényen
mikor már a csontom is, mint a száraz ág, zörren?
Így hát elfogadom, ha a herceg kicsit öregecske,
poroszkálnánk az úton, meg-meg állva, fecsegve..
Lehetne mondjuk modern Don Quijote,
csak a szélmalom vitorláját ne ellenem feszegesse,
s ha fáj a lábunk és a porban sántikálunk, az sem baj,
tovább tart az út, míg a a végcélig eljutunk, haj...
B Ilona Tóthné
Kép: Net
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése