Csitt! -Nem hallod a csendet?
Itt lebeg köröttem szétfolyó magányom hajója,
szótlanul libeg, mert megrekedt
a lélek-berekben...
Csendem bennem cseng csendesen,
s hajnalonta, mikor a zajos éji álom
démonjai elsuhantak és felébredek,
örülök, mert érzem,
újra élek.
De a csend nem mindig hallgatag,
néha üvöltve támad s feszítí
belülről az ereket.
Türelem!-csittitgatom, más
ne hallja meg,
óvom, mert legyen nesztelen vagy
feszült,
az én csendem,-a sorsom nekem
hegedült...
B Ilona Tóthné
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése