Magába fúló rezzenéstelen pillanat,
hőségburkot feszít a méla, álmos ábránd,
az ablakrésnyi fény meghúzódik szobám sarkán,
bárcsak megtörné valami a csend-hatalmat!
Hőség burkot feszít a méla, álmos ábránd,
a gyöngyvirág harangjai kezedből kihulltak,
s mint elszakadó nyaklánc gyöngyei, halkan koppantak
a lombos fák takarta liget árnyékos padján.
Az ablakrésnyi fény meghúzódik szobám sarkán,
s visszatükröződik kopott fénnyel szívem falára,
virágot fakaszt, s csend telepszik lángoló szírmára,
lassan elhamvad, csak a sós könny táplálja.
Bárcsak megtörné valami a a csend-hatalmat
óh, nem a külvilág harsány zaja, mely elnyomná hangodat,
vágyom elrebbenő érintésed s csendtörő zengő hangodat,
itt lennél velem, nem a kőszoborra futó borostyán alatt...
B Ilona Tóthné
Kép: Net
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése