a magyar ember sírva vígad,
száz cigány önti dalba a lelkét,
milliók törlik szemük bús-édes könnyét...
Igyunk hát vigadjunk, vagy felejtsük a bút,
kezemben tartom Tokaj aranyát, az aszút,
benne a nap méz színe ragyog,
s mikor hörpintem, nem a földön vagyok...
Jártál már Matyó földön s Kalocsán?
Nem varázslat, terítőn virágzik a rózsa és tulipán.
Asszony szív dobog a hímzett rózsában,
s deli férfi erő a piros paprikában.
A nap is búcsúzik már a Hortobágyon,
magyar szürkemarha csorda pihen a szálláson.
Csak néhány HUNGARIKUM, mit itt említék
de van még bőven, sorolhatnám,-melyek csak a miénk,
magyaroké...
B Ilona Tóthné
Kép: Net
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése