világosság és fény volt idebent,
s mint ahogyan a méhek zümmögnek,
úgy mormolták az imát gyarló emberek.
Az ódon falak közé beszökött a nap,
megvilágítva lelkeket s az ódon falakat,
volt itt élet, zöld ágak ölelték a templomot,
a gonosz a kitárt ajtón át elosont.
De az idő szétmarcangolta az álmokat,
elhagyatva áll most a napfényes ég alatt,
töredezett kövekre hullik a vakolat.
A zöld ágak csonttá aszottak,
eltünt korok sötét kapuján ma csak
a könyörtelen idő lassan araszolgat.
Az emberek elfelejtették e helyet,
birtokba vette a romboló enyészet...
B Ilona Tóthné
Kép: net
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése