újra-és újra,
homályos ködben,
világi szürkeségben.
Régen nem látom már
a nap mosolyát,
a hold is elbújik,
felhők takarják,
sötét az éjjel, nappal,
mint itt belül a lélek,
s kint a letaposott levelek.
Bárcsak leülnél mellém,
egyetlen hosszú percre,
s kezemet fogva
nevetnél szemembe.
Vágyom már régóta,
mikor illan el e zűrös világ
minden nyűge,
s boldogság költözik
nyugtalan szívembe,
elégedettség,
jóleső érzet,
hogy érezzem, bennem
most a béke
boldogságot virágzik...
Bartha Ilona
Kép:net
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése