Óraátállítás
2016. november 4.
Ti már megszoktátok az óraátállítást? Engem nagyon nagy
csalódás ért! Eleinte örültem neki, mert mint rossz alvó és mihaszna
nyugdíjas rögtön arra gondoltam, hogy végre reggel egy órával tovább
alhatok. Amikor reggel már kezd világosodni, no és olyan jól
átmelegszem, akkor tudok igazán szundítani. Sajnos ebből csak álom lett,
mert a kutyám ragaszkodik az eredeti állapothoz és hajnali hétkor
rákezdi a siránkozást, majd-ha nem reagálok rá, nyomatékul hozzákezd
rajtam ugrálni. Ő ugyanis nyolckor szokott kikéreszkedni pisilni, igen
ám, de most akkor még hét óra volt. Elszállt minden illuzióm,
feltápászkodtam és kiengedtem. De ez nem volt elég, bejőve elkezdte
követelni a reggelit! Ez már sok volt, mert tudom, hogy újra ki kell
engednem nagydolgozni.
Szóval azóta minden nap oda van az egy órám és most arra az elhatározásra jutottam, hogy követelni fogom az óra átállításból adódó megtakarítás szerény személyemre eső részét. Mert az idő pénz ugyebár, de én ebből még évek óta nem láttam egy garast sem...
Sajnos, a kutyám is egyre öregszik és nem hajlandó megérteni, hogy milyen jó nekünk ez az egy óra, korábban sötétedik, így hamarabb ki tudunk menni az utcára "esti-sétára", mert csak a sötétség leple alatt lehet megúszni a többi kutya csaholását...
Tehát kérni fogom a csalódásom, fáradtságom árát. Csak tudnám, kitől?Ügyvédhez nem szeretnék fordulni, az alábbiak miatt:
"Ügyfél kérdezi az ügyvédtől:
- Mennyi tiszteletdíjat kér jogi tanácsokért?
- 20.000 forintba kerül három válasz.
- Nem túl drága ez egy kicsit?
- De igen. És mi a harmadik kérdése?"

A bejegyzést írta: Ilona
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése