hozzákötve vagonok sora,
robognak, mint évek az életen.
mögöttük kín-keserves napok pora.
A vonat csak dübörög előre, acélsinek
korlátozta célirányos útján,
talpfák rezegnek a kerekek alatt,
szabadulnának, de csavarok szorítják...
Egy-egy állomáson dübörögve megáll,
van, aki fel- vagy leszáll,
néha átrobog az állomási padok előtt,
olykor éles füttyel jelzi, vigyázat, jövök!
Egyszer láttam, amint elsuhantunk,
te a peronon álltál,-vagy látni véltelek,
de a ködös pillanattal elszálltál...
Aki az első vagonokban ül, előre láthatja,
hogy a nagy táj-térképen merre vezet útja,
de a hátsó vagonokból csak az elhagyott út dereng,
hol van az előre?-s az utas bizonytalanul mereng.
Ki akarok szállni!-kiáltotta valaki,
s meghúzta a vészféket,
a fékező vonat velőtrázó sikolya
ott rezgett a síneken, mint az ember szemében
a bódult tétovaság, mert számára
az út véget ért, nem volt tovább...
B Ilona Tóthné
Kép: Net
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése