METSZÉS

Bizonytalankodik a nap,
mint aki maga sem tudja,
küldjön-e tavaszi sugarakat.
Aztán megcsiklandozza a szeleket,
elhessegeti a komor felhőket,
s e kis ragyogásban a tenni akarás
erőre kap, hisz' a szőlő, a fák
úgy várják már az új ruhát.
Metszegetek, lágyan simogat a szél,
a körtefáról egy galamb turbékolva
hozzám beszél...
szeméből biztatás sugárzik,
mintha csak te néznél,
lehajtom fejem, érzem, itt vagy velem,
s ahogy haladok a sorban,
lábad nyomát keresem, hol van?
Ekkor a galamb lendülettel elrepül,
folytatom a metszést, de már
hazajáró lelked nélkül.
Ha majd virágozni kezdenek a fák,
a méhek zümmögésében
hallani fogom hangod,
mert évről-évre így van ez,
ez az én s a te tavaszod...

B Ilona Tóthné
Kép: Net