opál, homályos üvegen át
nem látom a szürkeségben
távolodó alakod,
nem látom az elfáradt napot,
a holdat és a csillagot,
kis fekete pont vagy a messzeségben,
szíved berkeibe burkolva
magaddal vitted fényeimet,
s ami maradt, a bágyadt levertség,
lemondás, reménytelenség,
mert nem tudom
valaha
látlak-e még...
Meztelen ágakon fekete varjak
kárognak
előjeleként a jövendő
fagyoknak...
B Ilona Tóthné
Kép:net
Maria SZeles Bryan, Zsuzsa Várkonyi, Kozák Mari és további 22 ember kedveli ezt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése