Vágyva zengenék dalt a szerelemről,
piros tintával írnám a sorokat,
s mint a szellő, mikor lágyan símogat
éreznéd, hogy óvnálak égő tűztől.
Nem harsognék már heves szavakkal,
gondolatokat is elnyelő hévvel,
érzékeket bizsergető kéjjel,
csók-epedő mámoros ajakkal.
Mikor a parázs még vörösen izzik,
s ha nem táplálják, lassan kialszik,
úgy üszkösödik bennem a szerelem..
De nem hagyom, hogy hamuvá váljék,
gondolok rá,maradjon szép emlék,
kopott éveimben napsugár legyen..
B Ilona Tóthné
Kép: saját
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése