Csokorba kötöttem egy pár idézetet: Müller Pétertől
💮Ha a közeledben van, akit szeretsz, mintha melegebb lenne a levegő. A tárgyak mosolyogni kezdenek, a szoba ismerősebb lesz, mintha az illat is megváltozna körülötted, ha a közeledben van, aki számodra kedves. Ez az összetéveszthetetlen jelenlét-érzet, amikor az idegenség hirtelen ismerőssé válik, amikor meghitté varázsolódik a környezeted - a szeretet biztos jele.
******
A lelki szeretet nem más, mint az érzéki szeretetnek egy magasabb minőségű, finomabb halmazállapota.
******
Rendszerint van egy, akit igazán szeretünk. Aki a legkedvesebb. Lelkünkhöz közelálló. Olyan titok ez, melyet nem szabad bolygatni. A szeretet mélyebben van. Tudatnál, akaratnál, vágynál, képzeletnél, társadalmi elvárásnál mélyebben. A szeretet nem kötelesség, nem feladat. Nem józan ésszel, akarattal, kényszerrel előidézhető állapot. A szeretet: a szabadság jegyében áll.
******
Vannak az életünkben olyan események, amelyekről - miközben javában zajlanak még - tudjuk, hogy sohasem felejtjük el. Ilyen egy-egy jó beszélgetés, egy ölelés, néha egy szép zene; amíg éled, egy Hang azt mondja benned: "szívd magadba jó mélyen ezt az élményt, mert ebből kell táplálkoznod egy életen át!" Ne felejtsd el!... Ide vissza kell találnod, mindig!
******
Aki nem tudja átélni a másik örömét, fájdalmát, aki képtelen belebújni egy másik ember lelkébe, aki nem éli át, hogy a másik ember önálló világ - az (...) nem tud szeretni még.
******
Nyúlj felém "jó kezekkel", s vetíts rám magadból olyasmiket, amik az életemet megkönnyítik: láss jobbnak, mint amilyen vagyok. És cserébe én is ezt teszem.
******
Másoktól várni a boldogságunkat éppolyan ostobaság, mintha másoktól várnánk, hogy helyettünk nőjenek fel, helyettünk tanuljanak, helyettünk szenvedjenek, örüljenek és éljenek.
******
"Szívvel látni" nem azt jelenti, hogy nem látom a hibáidat, esendőségeidet, néha még a legtaszítóbb, leg megvetendőbb tulajdonságaidat is. Nem azt, hogy nem látom meg a "gonoszságodat", amitől, mint minden ember, te sem tudtál vagy nem akartál megszabadulni - hanem azt, hogy mindezeknél följebb is nézek benned, és tudom, hogy több vagy, mint a démonaid!
******
Ha veszítettél már el valakit, tudod, hogy a vesztés pillanatában szeretted a legjobban és a legigazabban. Amikor szembesültél azzal, hogy "nincs". Amikor a sors letépi rólunk azt, akit szeretünk, s ott maradunk kifosztva, egyedül - a hiányban döbbenünk rá, mennyire szerettük. Utólag. És jönnek az emlékek: a közönyös hétköznapok, a szürke reggelek, a fáradt fölkelések, a rosszkedvű morgások, veszekedések, összezördülések, a kellemetlen esték, amikor nem történt semmi, csak ültetek egymás mellett, üresen - a hiány fájdalmas érzésével visszanézve villámfényben látod meg a múltadat, s azt kiáltod:
- Milyen hülye voltam! Nem láttam, milyen kincset szórok szét minden percben és órában!... Bár akkor tudtam volna, amit most tudok: hogy ajándék volt vele az élet! Bár visszatérhetne, akár csak egyetlen percre is! Másképp szólnék hozzá? Másképp látnám, másképp ölelném... És elmondanám neki azt, hogy... Mit is?... Amit nem lehet elmondani.
******
Egyre inkább az az érzésem, hogy az életünk egyetlen mondat, csak nem tudjuk kimondani, hogy mi az. (...) A nagy találkozások, a lélek közeli pillanatok mindig azok voltak, amikor valakit megszerettem. Az igazi csoda a barátság, a valódi, emberközeli kapcsolat, amikor egyszer csak repül velünk az idő, és az az érzésünk, hogy mi már valahol találkoztunk. Néha egy pillanat többet ér, mint egy egész esztendő.
******
A legszebb ajándék: egy mosoly. Egy ölelés. Vagy még az sem - csak egy gondolat: "Szeretlek".
💗******
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése