magányomban zajtalan a várakozás,
asztalomon haványan világít a gyertyaláng..
A víz befagyott a vizeshordó felszínén,
kimeregetem, nehogy az égiek hidege
szétfeszítse,
mint engem a kavargó gondolatok.
Töprengtem, vajon a mai világban
mit jelent ez az ünnepi várakozás.
Mert sok a nyüzsgés, a faarc, a vásárlás,
tülekedés és leárazás..
Fáradt tekinteteken bizonytalankodás,
telefoncsörgés és adománykérés ide-oda,
szépen vagy agresszíven.
TV, rádió harsog mindig csak egy nevet,
mert ő, csak ő a hibás, hogy a magyarokat
balsors fenyeget...
Talán mindnyájan tettünk (nem tettünk)
valamit, hogy e lüktető modernségben
elvesztettük a lenkünk.
Mert bárhogy kutatom, keresem a meghitt csendet,
nem érzem, nem találom az Adventet...
Nem késő még, van idő a születésig,
csak lenne bennünk egy parányi hit,
s még azok is, akiknek légüres térben
úszik a lelkük,
legyen egy pici pont, egy porszem,
amit a gyertya fénye megvilágít..
Még mindig hullanak a tobozok
a fenyőfámról...
Bartha Ilona
Kép: Saját
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése