Magamról:
Nyugdíjas vagyok, Miskolcon születtem,az ifjúságom nagyrészét is itt töltöttem, itt érettségiztem, majd a Műszaki Egyetemen elvégeztem három évet, de betegségem miatt megszakítottam. Gyógyulásom után a Borsodi Tervezőirodában dolgoztam, majd Pestre költöztem és szintén Tervezőirodában volt a munkahelyem, tanulmányaimat pénzügyi, gazdasági vonalon folytattam.
Férjhezmenetelem után Keszthelyen éltem, egy Épitőipari Vállalatnál voltam árszakértő, majd ugyanitt ügyvezető igazgató. Innem mentem nyugdíjba.
Férjem halála után visszatértem a gyökereimhez, szeretett városom és a Bükköm közelébe,Sajószögeden telepedtem le, közel a húgomhoz.Nagyon szeretem a természetet, kertészkedtem, termelgettem kis telkemen.
Verseket, prózákat 5-6 éve írok, miután megismerkedtem az internettel.A Facebbookon irodalmi csoportokban, néhány online-magazinban publikálok, van egy blogom is. Eredményesen vettem részt néhány pályázaton, antológiákban is jelentek meg verseim.
HOLDTÖLTE
/Töredék/
Emlékszel?Holdtölte volt,
ültünk a pince előtt,
akkor virágoztak a cseresznyfák,
s ahogy hullottak a szírmok,
mint apró fehér pillangók
rászálltak kártyát tartó kezünkre,
s te Jokerként nevettél szemembe...
Szépek voltak azok az esték,
bárcsak ne lenne már emlék!
Lent az úton a sötétséget
egy-egy autó reflektor-fénye kettétörte,
aztán néma csönd,
őz ugrotta át az árkot,
majd eltűnt a bokrok mögött.
Meg-meg borzongtunk a szellőtől,
s ittunk egyet a rizligből..
Emlékszel?
Mindig azt mondtam,
én nem tudnék ilyen csendben élni,
valószerűtlennek tűnt elképzelni,
hogy nem hallom a városi zajokat,
s csilingeni a recsegő villamosokat.
Majd meglátod-mondtad nekem kedvesen,
-beszédes csöndben élünk majd, mint egy szigeten...
A mi szigetünk kapuja már bezárult.
Ösvényén elmentél,
lelkemre rátelepült a múlt.
Egyszer holdtölte volt...
A négy elem, nekem
vastorkába süvítő szelek fújják a hangot,
valahonnan az űrből érkezett.
És én honnan? Soha meg nem tudom,
csak azt, hogy egy szerves kis pont vagyok,
születtem a Mindenségben, s visszatérek oda,
ha meghalok..
S mikor vörös lánggal tüzet gyújt a naplemente,
aludni hívja a kóborló sugarakat,
égő tüzét az éj leple letakarja,
költő szemében is az álom a tüzet eloltja.
Ha a sors kegyes hozzánk, eljönnek
az éltető hajnalok,
fűszálak közt megbújik az égi harmat,
folyók, tengerek dobálják a hullámokat,
s az erdei forrásból előbukkanó
tiszta víz életet ad. Nézem, ahogyan
a kis csermely patakká duzzadva tovahalad.
Amikor sétálok
úgy érzem, az egyetlen biztos pont az életemben
a föld a talpam alatt. Nekem az életet jelenti,
az érlelő búzát s ahová az ózondús fák gyökerei kapaszkodnak,
mezőket, réteket, ahol virágok illatoznak,
menedéke, táplálója állatoknak. Bár néha imbolyog alattam,
mégis, ha kezemben egy rögöt morzsolok, érzem, hogy
élek, vagyok..
Dúdolj el egy dalt
belefáradtál mindenbe, nincs örömöd,
letargiába süllyedve nézel magad elé,
s már utad sincs a remény felé,
dúdolj el egy dalt.
Mikor a téli lucsokba beragad a lábad,
a gomolygó ködben nem hagyod el házad,
s a kandalló tüze sem melegít már,
ha elmégy, nincs, aki visszavár,
dúdolj el egy dalt.
Ha koldust látsz a sarkon, sírva fakadnál,
s még maszkban sem rólad szól a farsangi bál,
magányod tüskéket növeszt lelkedben,
az idő is semmivé válik kezedben,
dúdolj el egy dalt.
Dúdolj el egy dalt, hisz közeleg a tavasz,
a róka is kibújik vackából, a ravasz,
szétfutnak a felhők, fák, bokrok rügyeznek,
s a kis kék ibolya új színt ad létednek..
dúdolj el egy dalt.
Dúdolj el egy dalt, hisz közeleg a tavasz,
a róka is kibújik vackából, a ravasz,
szétfutnak a felhők, fák, bokrok rügyeznek,
s a kis kék ibolya új színt ad létednek..
dúdolj el egy dalt,
mikor az ibolya kihajt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése