Út végén ballagók belső nyugalmával
morzsolom az időben napjaimat,
esténként szeretteimért telt imával
zárom a fáradt, csendes nappalokat.
Úgy gondoltam, nem érhet már váratlanság,
Istenem az én őröm, ad még kis fényt,
örömet, s nem lesz átokká a valóság,
álmodoztam ibolyaszínű reményt...
Hirtelen, mint torony tetején a rozsdás
szélkakas csikorgása, úgy hördült fel
a keresztény világ, nem tudathasadás,
barbár, pogány ciklon játszik a néppel.
Nézem arcomat a tükörben, s mit látok?
Őrület, tükörképem egy eltorzult arc!
Tele vagyok félelemmel, nekem már sok,
gyenge erőmet meghaladja a harc...
B Ilona Tóthné
Kép: Net
Istenem az én őröm, ad még kis fényt,
örömet, s nem lesz átokká a valóság,
álmodoztam ibolyaszínű reményt...
Hirtelen, mint torony tetején a rozsdás
szélkakas csikorgása, úgy hördült fel
a keresztény világ, nem tudathasadás,
barbár, pogány ciklon játszik a néppel.
Nézem arcomat a tükörben, s mit látok?
Őrület, tükörképem egy eltorzult arc!
Tele vagyok félelemmel, nekem már sok,
gyenge erőmet meghaladja a harc...
B Ilona Tóthné
Kép: Net
Novák Zsuzsa, Sándor Turza, Katalin Fehér és további 19 ember kedveli ezt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése