valami úgy fáj idebent,
várom az esőt,
talán megszűnik
a zakatolás fejemben,
mintha a hős ég
velem vívna csatát
s a ménkű forróság
piócaként szívja vérem,
kaján vigyorral várja,
míg elenyészem...
Nesztelenül surran
néha egy eltévedt szellő
a szobán át,
maga után húzva
függöny-uszályát
kibukik az ablakon,
itt hagyva izzadt
lábnyomát.
A nagy kékségből
egy-egy felhő letekint,
képzeletben ott hintáznak
álmaim megint...
Látom, amint kitárt karral
-mint gyermek-palánta koromban-
állok az udvar közepén,
s vad táncot járva tartom
az omló esőt fejem tetején.
Most sem forróbb ez a nyár,
mint akkor volt,
csak azóta már
oly sok idő elloholt...
Mint most a felhő,
épp' csak átutazott,
de ajándékként
frissítő esőt
nem hozott.
De a hitem nem adom,
majd holnap,-
s tovább álmodom...
B Ilona Tóthné
Kép: net
Kozák Mari, Imréné Balogh, Magdolna Kato és további 26 ember kedveli ezt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése