VIRÁGESŐ

Kinyílt a nárcisz és a tulipán,
tüzesen villog a japánbirs,
meggyvágó ugrál a cseresznyefán,
rá fehér sziromeső csókot hint.
Pók ereszkedik le selyemfonálon,
hintázik a levegőben, mint én a létben,
majd megkapaszkodik egy levélben,
Isten ha segít, e tavaszt is túlélem...
Az aranyvesszőről ezer napocska süt rám,
méhek zümmögnek a körtefán,
teszik a dolgukat, ők nem kérdeznek,
vajh' mi értelme ennek az életnek...
Majd, ha az öröm mámornak vége,
rászállnak egy érett gyümölcsre,
mámorittasan csendesen lehullnak,
-bevégeztetett-végére érnek az útnak.

Az évszakok jönnek, mennek, egyszer a kör bezárul,
hol virágos szőnyegen lépkedek, majd hadat üzennek
sötét fellegek.
Hiszem, hogy ez így teljes...
B Ilona Tóthné
Kép: saját

Tetszik · Hozzászólás · Megosztom