ÚTKERESÉS

ÚTKERESÉS

2013. március 7.

Julika szomorúan ült a pályaudvar várótermében egy padon, a fia a barátjával indulás előtt még elment egy kávéra a bisztróba.

Hát ez a nap is elérkezett- gondolta és csak nézett maga elé.

A gyerek elvégezte a szakközépiskolát, de azóta sem tudott elhelyezkedni. Lassan már egy éve alkalmi munkákból járult hozzá az otthoni kiadásokhoz. Nagyon nehéz a helyzetük,
a férje is munkanélküli lett, az ő ápolónői fizetéséből él a család, nagyon szűkösen, egyre nagyobb teherrel.
Valamit kezdeni kellett, mielőtt kettétörik az életük. Az unokabátyja Londonban él néhány éve, ő tanácsolta, hogy a fiú menjen ki hozzá, próbáljon új életet kezdeni. Végül úgy döntött a család, hogy megteszik ezt a lépést és összekuporgatták a vonatjegy árát, mert a repülőút még költségesebb lett volna.
A fia barátja is hasonló cipőben járt és a két gyerek elhatározta, együtt mennek külföldre, egymás támaszai lesznek.Ez Julikát is megnyugtatta kicsit.
Most, hogy az elhatározást tett követte, Julika a csendes váróteremben gondolataiba mélyedt.
A gyerekek kilépnek az országból, maguk mögött hagyva a barátokat, a gyerekkort, egy kultúrát, egy nyelvet.
Látják-e még szülőházukat, az őszi erdőt, a lombhullató fákat, a tücsökzenés virágos réteket, a Balatont, a Duna sárga vizét, a szeszélyes Tiszát? Lelki szemei előtt elsuhantak a szépséges hazai képek, a szive is beleremegett.
Arra is gondolt, hogy ezeknek a gyerekeknek nem lesz magyar feleségük, akivel összebújnak és magyarul suttognak. Lesz még neki magyar unokája?
Nagyon elszomorodott, próbálta a könnyeit visszatartani, hogy a fia ne lássa a keserűségét.Elvégre egy új élet kezdődik, reménykedett, hogy a gyerek megtalálja majd a számitását és akárhogy is van, az a fontos, hogy neki jó legyen. Bizott a fiában.
Mikor a vonat elindult, meghatódottan és bizonytalanul integetett, majd elfordult és a papirzsebkendőjével itatgatta lecsorduló könnyeit..

A cikket írta: Ilona B. T.
Kép: Tóth Ricsi