Pesti költészet-rólam

Nagyon szépen köszönöm Pesti költészet! . Pesti költészet 1t14pm0741nsh4fcm7me gfó3.f · . Vendégségben . Bartha Ilona . Ilonka látott vendégül ma. A mai sétánkon édesapjának állított emléket, az ő bölcs szavai mentén élt. Az élet értelmét keresve fedezte fel a szerelmet és végigkísérte egészen az elmúlásig. Majd szögre akasztott bakancsával a sajátjaihoz közel lelt békét. Ott alkot, onnan jöttek a versei is amiket most nektek szeretettel megmutatunk. Előtte még szót ejtett magáról, mitegy bemutatkozásképpen. Fogadjátok Ilonkát olyan békés szeretettel, amilyennel ő hozta el nekünk a költeményeit: "Nyugdíjas vagyok, Miskolcon születtem, az ifjúságom nagy részét is itt töltöttem. Később Budapestre, majd férjhezmenésem után Keszthelyre kerültem. Műszaki - gazdasági vonalon dolgoztam az építőiparban. Férjem révén - aki agrármérnök, tudományos munkatárs volt - a természet szerelmese lettem. Férjem halála után költöztem Sajószögedre, közel a gyökereimhez, a húgom közelébe. Már, mint nyugdíjas kertészkedtem, majd az internet bevezetésével megismerkedtem a számítógép rejtelmeivel, a közösségi oldalakkal, irodalmi csoportokkal. Hét - nyolc éve írogatok verseket, prózákat és nagyon örültem, hogy gondolataimat megoszthattam, megismerhettem mások írásait is." ------------------------------------------- . A tanítás . Még ma is fülemben cseng apám szava: Lányom, vigyázz, e fán most te vagy a korona! Én szomjasan ittam minden meleg szavát, s mutatta a vaskostörzsű családfát, hol az ágak ölelték az ősök neveit, melyek, mint testben az erek a szívig, a törzsön át éltető nedvként leszivárogtak a gyökerekig... Soha ne tépj ki egy gyökeret, és ne törj le egy ágat, mert csak így, egymásba fonódva fog élni örökké e fa, és hoz új hajtásokat, s a hajtások végén lesz mindig új korona, a szeretet az élet összetartó sugara. . E szerint élt a családom és én, idő és történelem tépázta életsíkon, egymáshoz tartoztunk, tartozunk, magyarok vagyunk, mint több millióan még, s kötelez e név, a család, mint a legkisebb egység alapja a nemzetnek, közösnek kell lennie az érdeknek, tenni magunkért, egymásért egy akarattal, még ha néha nehéz is, hisz` az élet csépel folyvást fakarddal... De a haza örök időkig szilárdan így áll. Köszönöm apám, hogy erre megtanítottál! ----------------------------------------------- . Halkuló zene . Már olyan vagy nekem, mint egy halkuló zene, lelkemben még rezegnek a hangok, de a fortisszimó régen elhallgatott. Lágy szimfónia lettél, szívem még pengeti hegedű húrjait, s amikor a hárfa szól, mintha öledben kucorognék megint. Karjaimmal ölellek fuvola hangjaira, klarinét nevetve suttogja fülembe pajzán huncutságod. . S most szemem mered a semmibe, maradt nekem a halkuló zene, néha még az ütősök verik a dobokat, remegek, és kutatom, keresem az okokat. S mint ahogyan lágy zenére patak vize folydogál, az utolsó taktusoknál könnyem csendesen csordogál. --------------------------------------------- . Szögre akasztott bakancs . Észre sem vettem, folyton csak mentem, s közben az idő elszállt felettem, feküdtem völgyben, megmásztam hegyeket néztem a csúcsokon tekergő fellegeket. Elmerültem olykor nyakig a sárban, megkapaszkodtam egy vékony hajszálban, küzdöttem mindig szívvel, reménnyel, de a célomat soha nem adtam fel. Ha sors kergetett, szedtem a lábam, részem volt ámulni sok-sok csodában, mélyen érintett mások szenvedése, s e gépies kor tehetetlensége. Elfáradtam. Elnyűtt bakancsomat a lét meredek falára akasztottam, az idő majd lemossa róla a port, mely rárakódott, mikor egy senki zarándokolt. --------------------------------------- Szerkesztette: BéZsé