Verseim kötetbe 51- 60.

51.

Alkudozás

Létem egyre zsugorodik bennem,
de él aszott ráncaim közt mag-szívem,
napjaim úgy hullnak a semmibe,
mint tépett virágszirom a mélybe…
A Teremtőmmel alkudozom,
ahogyan pénzsóvár kufár a piacon,
kérem az Urat, adjon még néhány évet,
lássak még lélekmelengető szépet,
zavaros éjek után napfelkeltét
s bús- öröm órák után naplementét.
Hogy gazdálkodhassam a fogyó napokkal,
élhessek békés belső nyugalommal…

Ha majd a létem véget ér, Uram,
kezedet fogva veled folytatom utam…

52.


CSALÓDÁS

Megtaláltalak!
Ó, én mennyire örültem akkor!
Egy tű voltál a szénakazalban!
S én azt gondoltam, szövetségünk
megbonthatatlan!
Örömömben a szoba sarkában
jártam a szambát,
- nem szerettem volna, ha valaki meglát-
magamnak tartogattalak, féltettelek,
egyszer mondtad-én is szeretlek...
De hol van már a tavalyi hó!
Az idei is olvad, zajlik a folyó,
mint bennem az érzések gyűrik egymást
s a jég recsegése sem töri meg a hallgatást.
Szamár voltam, hittem magunkban,
de olykor a hitnek nagy ára van.
Elvesztettelek...

53.

Azt hittem

Azt hittem, már nem érhet
csalódás az életben,
tébláboltam tűzön-vizen,
szolgáltam és nem henyéltem.

Azt hittem, már sokat tudok,
mint a bölcsek és a nagyok,
de jaj, ki gondolta volna,
értetlen leszek vén koromra.

Mert nem tudom, hogy' lehet az,
ki nem dolgozik, mégis gazdag,
míg más bérét kaparja fiókjába'
de szálka megy csak az ujjába,.

Azt hittem, a barátság örök ,
nem tépi szét sem angyal, sem ördög,
bár egyik sem lészen a politika,
az biz' a barátságot elszakítja.

Azt hittem én, lesz sok időm,
ha egyszer eljön a "pihenőm",
de csak a hidegrázás ért el,
bírkózni kell az új trendekkel.

Azt hittem én....sorolhatnám,
hogy békés sziget az én hazám,
naív vagyok, nem szépítem
de amit látok, azt sem hiszem.

54.

AZ ÉN OTTHONOM

Ott van az otthonom, ahol Te vagy,
Ahol meleget ontanak a falak,
Nézlek és nem kellenek a szavak,
S ha látlak, minden bánatom elhagy.

Otthon vagyok, ahol vár valaki,
S lázas éjeken ringatva alszom,
Ahol a nappal is éber álom,
Kezem fogod a bajban, biztatsz, tarts ki!

Az én otthonom egy külön világ,
Tavasszal nyilnak lila orgonák,
S ha hazatérek, a kapuban állsz..

Otthon az, mely úgy vonz, mint a mágnes,-bár
Ódon, öreg már, de szeretet vár,
Bárhol jársz a világon, hazatalálsz..

55.

Kimondatlan

némaságod oly sokat mond nekem,
kimondatlan szavaid átszúrnak,
mint tört darabok az üveghegyen,
nem kell szóáradat, magyarázodás,
mert van, amit kimondani nem lehet,
érző lelkek távolról is értik egymást,

a lélek sejtelem, egy furcsa lény
megrezdül, s harangja itt belül cseng,
a gondolat is úgy beleremeg,
elönt, mint titokzatos északi fény...

56.

Fehér még

TANKA

fehér még a tél
de már tavaszba harap
harmat fogakkal
szivünkben eltemetett
vágyak újra élednek

57.

TÖREDÉK

Egy különóráról tartottunk haza éppen,
a gyerek fáradtan bóbiskolt a hásó ülésen,
nesztelen suhantunk, a város házai eltüntek,
az út melletti földeken gépek dübörögtek,
talán éppen kukorica magokat vetettek..
mindig mosolygok magamban,
bárhogy is van, az élet ott van a magokban..
Mama mesélj,-riasztotta a gyerek a gondolataimat,
miközben kezében egy száraz szendvicset szorongat..

Elmesélem neked a mi szünidőnket az én papámnál.
Meséld, mama, legalább megtudom, milyen gyerek voltál..
Tudod, mi nyaranta falun, a nagyszülőknél voltunk,
s míg a papa a földeken kaszált, a réten játszottunk..

Lassan poroszkál a lovasszakér
a por lepte mezei úton,-kezdtem
s látom, a gyerek szeme örömmel megrebben..
Szemben már a lenyugvó nap
aludni készül felhő dunnába takarózva,
útszéli árokparton illatos virágok bólogatva
köszöntek el egymástól, már a tücsök sem hegedül,
a bakon öregapám ül
kérges kezében a gyeplő
szikár alakján az utolsó sugarak megtörtek..
hátra-hátra néz, a csendet
vidám gyerekhangok törik meg.
Délceg már ismeri a járást,
nem kell neki a nógatás..
A faluba érve, szemben velünk
tehéncsorda közeleg,
a gazdák a kapuban várják őket,
mint hazatérő gyerekeket.
A tágra nyílt kapun át
Délceg büszkén hozza a sereget,
nagyanyám már megsütötte
az illatos kenyeret..
Készíti a vacsorát
s mi éhes szájjal kebelezzük
a fínom tejespuliszkát..

A nagyi kenyérsütő gépe meg van még?
S én elmagyarázom a kemence rejtelmét.
És a puliszka sem egy csoda,
csak egyszerű főtt kukorica dara.

Közben megérkeztünk, s a gyerek a lépcsőfordulóban
kezével ostor-suhintást utánozva visszaintett
mosolygó kék szemében huncut fény villant:
-a nagypapi varázsló volt, mint Harry Potter,-elmélkedett.
Meghatódtam, szemem valamiért nedves lett..

58.

Fény és árnyék

Hány énje van az embernek
kit az Isten megteremtett?
Mint fának rengeteg ága
egy törzsből fakadva
de egyik sem egyforma.
Fényre szökkenő zöld hajtásai
érlelnek mosolygó gyümölcsöt.
Fény-énem az emberi jóság, elrendeltetés,
hiszek a szépben és csodákban,
méltóságban, teremtő akarásban.

Árnyékos oldalon nőnek vadhajtások,
e kusza zöld-összevisszaságban,
az éretlen termések, mint sok elvetélt gondolat
lehullanak, félelmek romlott gyümölcseként.
A tudat néha kettéhasad, mint téboly hömpölyög
a nagy én-óceánban.
Valamennyi együtt vagyunk,
rajtunk múlik, hogy a sokból
melyik győzedelmeskedik,
s vívjuk, míg a léc le nem esik..

Fény és árnyék csatája ez..

59.

 Romokban

Óh, azok a nehéz, régi szép évek,
Amikor még búzák hajladoztak
A mezőn, réteken virágok nyiltak,
Marhák, tarka tehenek legelésztek.

Mennyit dolgoztunk szegény emberemmel,
Hajnaltól napestig a földeken,
De nem volt hiányunk az életben,
Szépen teltek az évek, fegyelemmel.

Most magam vagyok, ülök naphosszat,
Az élet nem tartogat mást, csak rosszat,
Erőm elhagyott, lassan elfogyok..

Nincs már föld, állat, a síromra virág,
Romokban hever a tanyavilág,
Senki sem veszi észre, ha meghalok..

60.


Az út mögöttem

Egyszer veszem a kalapom, csak ennyi,
nem köt már engem ide semmi..
Az út vége felé bukdácsolok, már lassan,
de nem adom fel, megteszem, ami még hátra van.
Ugráltam izzó parázson, át lángkarikán,
elestem gyakran, csúsztam, mint havon a szán.
Az út mögöttem nem volt sima, fényes,
rögös volt, nem lehettem soha kényes..
De ha számot kell vetnem, mégis megérte,
sok pici öröm volt az út szegélye.
Az apró boldogság ad erőt továbbmenni,
életünk szép, ajándék, ha néha fáj is,-egyszeri,
mert a rossz is jobb, mint a végtelen semmi..