Verseim kötetbe- 31- 40.

31.

 Erőtlenül

Kályhám duruzsoló melegében
nézem az áttetsző üvegen át a lángokat,
egymásba fonódva tüzes táncot járnak,
majd lánglelkük füstként felszáll a kéményben.


Valahol messze jár már a képzeletem,
el,-valahová elvágyok innen,
nem tudom hová, csak elsuhannék csendben,
képzelődöm, hol lelném meg helyem.


Most itt heverészek háborítatlanul,
írhatnék valami szépet a havas télről,
de mire elkezdeném, hólé csorog a fenyőről,
s a fantázia haldokolva belémfúl..

32.

Szabadság
Haiku

szabad akkor vagy
mikor még semmit nem kell
mérlegre tenni

33.

 
Tavaszvárás

Gyötrő, sötét lucskos tél volt,
ámulva nézett le a Hold,
miért nem jégtől ragyog a tó,
s a földön sem csillog a hó?
Óh, szánkó húzó tél, hol vagy,
gyemekarcon sem virul fagy..
léptek tocsognak az avaron,
nincs jégvirág az ablakon,
csak ónos eső szemerkél,
csúszna már odébb a tél!
Lelkemben már itt a tavasz,
mámorosan rágondolok,
szikrázó napsütés fogadott,
a tér madárcsicsergéssel volt tele,
hajamba kapott a tavasz szele,
kis idő és itt lesz újra,
nagy öröm a téli búra

34.

.Messze
(Bátyámra emlékezve)

Emlékszel testvérem,
mikor a padon ültünk
ketten
s te mesét olvastál
nekem?
Úgy vártad ezt a
percet,
milyen boldog voltál,
mikor anyánk mondta,
lesz kistestvéred!
Én még járni sem tudtam,
te apró ostoroddal
verted a térgyed és
kérdezted:
-akkor jössz-e velem
játszani, vagy nem?
Azóta eltelt
egy élet,
a te mesédnek
vége lett,
a sors idegen földbe
temetett
csak emlék maradtál
és e kép,
melyet sirodra
tennék
de oly messze vagy
bátyám,
túl
az operencián


35.


ÁLMODTAM EGY ŐSZRŐL

Álmodtam egy olyan őszről
ahol a nyárutó vidáman integet,
aranyló sugarakkal szórja még a meleget
s vihar nem csavarja ki a fákat tőből.


Iskolába menet a gyerekek
csillogó szemekkel kézen fogva sietnek
s mosolyogva tétován visszaintenek
az őket kisérő büszke szülőknek.


Álmodtam egy olyan őszről,
ahol a szüretelő kádakban a lányok
vidáman tapossák a fürtöket, dalok
zengenek ajkukról a kies szőlő-vidékről.


Ahol a gazdák elégedetten szemlélik
izzasztó munkájuk gyümölcsét,
piacokon, boltokban az emberek jólesőn nézik
a szép magyar árút, oldva nehéz napok görcsét.


Álmodtam egy olyan őszről,
ahol az idős, megfáradt emberek
ligetekben a padokon ülnek,
homályos köd szitál levélhullató felhőkből.


Álmodtam egy szép őszről,
s mikor felébredtem, az álomképről
azt gondoltam, valóság is lehetne,
ha a békétlen szivekbe melegség költözne..



36.

 Ilyenek vagyunk.

Istenem, mi emberek
miért vagyunk ilyenek?
Adtál nekünk életet,
gyönyörű földet, napot
csillagokat, tengereket,
éltető folyókat,mindent
mi szem-szájnak ingere
és mi nem tudunk
mit kezdeni vele
elégedetlenek vagyunk,
méltatlankodunk és sírunk,
sose elég, amink van,
zöldebb a fű a szomszédban..
Van, aki télidőben
tengereken yachtozik,
homokos partokon
vidáman napozik,
míg mások gyűjtik
a száraz ágakat,
s korgó gyomrukba
falat nem akad.
Egyesek palotában élnek,
lépteiket kiséri ájtatos ének,
mások sárban és
homokban tengődnek,
hogy örülnének
fejük felett egy tetőnek!

Látod Isten, ilyen az ember!
Méltatlanság ellen szót emel.
Én bízom Benned Uram,
a mély hitem az én kutam,
onnan merítek naponta erőt,
bár válasz nem kaptam,
s a tartalom néha kiloccsan...

37.
   
ELVÁGYÓDÁS

Vágyom látni a virágos mezőket,
Hallgatni a harsány tücsökzenét,
Nézni virág és méh közös életét
S a göndörödő bárányfelhőket.


Vágyom bujdokolni erdők mélyén,
Kósza ágak közt botladozva menni,
Szarvasok hívó bőgését hallani,
Gombát keresni üde erdőszélén.


Elvágyom e zajos, vad világból
Halkan zúgó vizpartra, hol a nádból
Szellő süvíti suttogó hangodat..


Vágyom utánad mindig, mindenhol,
Hol a bágyadt csend és béke honol,
Hallani vélem szerelmes dalodat..

38.

MÁR MONDTAM

Már mondtam, hogy ne kiabálj
ha valami fáj!
A folyó is hangtalan, ha jön az aszály
és elapad,
elmúlik minden, mert az idő halad,
mély fájdalmak sebe a szívben marad.

Már mondtam, hogy ne kiabálj,
ha jön a viszály!
A hangos szó tüzet szít és lángot lövel,
mint a dagály
árad és hullámzó, parttalan tenger.
Már mondtam, hogy ne kiabálj,
ha bántanak!
Sértő, igaztalan szavakkal dobálnak
s amit mondanak
igaz is lehetne,raktározd lelkedbe,
gyűlölködésnek, haragnak szívedben nincs helye.

De azt még nem mondtam, hogy kiabálj
ha öröm ér!
Hogy tudja meg a világ, a boldogság
mennyit ér,
a hangos kacaj, nevetés, vidámság
minden bajra a legjobb orvosság!

De ha nevetni nincs kedved,
mosolyogj csendedben

 

39.

 

 Félálomban

Félálomban egy éjszakán,
-Liszt játszott a zongorán,
Az óra álmosan ketyegett,
Tik-tak, tik-tak,
A csend hangjai voltak,
Visszhangzottak.
Hirtelen az éjjeli sötétből,
Valahonnan a messzi térből
Kilépett egy homályos alak,
Kezében nyitott könyvet tartott,
Rám nézett és abban lapozgatott.
Mutatta a könyvet és benne a sorokat,
Rájöttem, kutatja hajdani múltamat..
A sorsom könyve volt kezében,
Sorok között sok kipontozott részben
Kérdőn nézett, magam sem értem,
Mi az, ami hiányzott?
Ködös képek a múltban..
Kérdésem lenne ezer,
De választ már nem kapok
Kitől kérdezhetnék, 
Már mind halott...

 

40.

 

 

  MAGAMNAK


ma, ezen a ragyogó
januári napon
a telhetetlen idő
mint perverz szerető
ismét kiharapott
belőlem egy darabot
s elmúlt életemből
vetett oda az
elmúlásnak egy falatot.
Rágós már ez a falat,
de az íze megmaradt
s bár az idő
egyre koptat
ráncokkal tölti ki
hajdan sima arcomat
mégse bánom
ha hasogat
mert élek, s ez a
legbiztosabb..