Reggel elsőként láttam meg
szomorú arcodat
s kinyújtott karodat,
melybe cseppenként csorgott
az éltető nedv...
Ne csináld már!
S ezt nem viccesen mondom,
eltöltött az aggodalom,
elment a hangom.
A szögedi tóban kellene most fürdened,
s én nézném örömtől ragyogó szemed,
amint-mint szertelen kamaszlány
az illemnek fittyethánysz,
csapkodod a vizet,
a kutya a parton ténfereg,
menne feléd, de az a fránya víz...
repes a hangod, amint fürdeni hívsz.
Gyógyulj hát meg hamar,
az ősz már a küszöbön kapar,
legyen szép emléked ez a forró nyár,
van, ki szeretettel visszavár.
A madarak ma nem csiviteltek a fenyőfán...
Bartha Ilona
Kép: saját
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése