"Vérbő szemű alkonyati tűztaréj"
vörös fénnyel nyújtózik a tetőkön,
aludni készül a nappal, elköszön,
sötét lepellel űzi el őt az éj.
Így bomlik az idő millió éve,
hajnal pírja a nappalt kézenfogja,
fényt és árnyékot vetve a világra,
reménnyel telve,-majd jön az este.
Kalandozva éjjeli álmainkban
lelkünk fenn jár az izzó csillagokban,
míg testünk rab-atom a Föld talaján.
Bolygónknak mindig ugyanaz az útja,
de nem ugyanolyan,- az alkony újra
"pernyül' a horizont selymes tarkóján."
Bartha Ilona
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése