Néha esténként, egy fáradt nap után
könyökölök magányom asztalán,
az ablakon a kinti sötét térből
bekúszik egy eltévedt sugár,
keskeny fényút, ketté választva a szobát...
Megborzongok, hűvösek már az esték,
az ősz lehelete remegteti a rózsa levelét,
teggelre tehetetlenül aláhullik majd
sárga foltént díszítve a talajt.
Jó lenne most hozzádbújni, beszélgetni,
szőke hajadba beletúrni, mint régen,
felidézni a szüretek bohókás, vidám hangulatát,
s együtt eloltani a félhomályos borospince-lámpát...
De most, e csendes őszi estén egyedül,
fázva húzom össze magam,
vajon merre vezet most az utad?
A beszűrődő keskeny fényben
újra láttalak...
B Ilona Tóthné
Kép: net
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése