mentem a nedves úttesten,
az ősz már harmatot prüszkölt,
dió hullt a fáról szemközt.
Nem jártam még itt sohasem,
adtál egy címet, keresem,
üres volt az utca, a tér,
az eső csendesen szemerkélt.
Hirtelen elkapott egy furcsa
megmagyarázhatatlan érzés,
az emlékezet oly kurta,
gondoltam, talán tévedés.
De a ház, ahol megálltam
oly ismerős, én itt jártam!
Álom kísértene éberen?
Az udvar, a kút él bennem...
Tétován kopogok a kapun,
-itthon vagy, kedves?-kiáltom,
levelek rezzentek a fákon,
elhúzott függöny az ablakon..
B Ilona Tóthné
Kép: Net
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése