Szonett 49.
Ilona Bartha Tóth
Kábán tűnődöm e forró délután,
Mint aki széditő mélységbe bukott,
Látom a torz képet, mit a sors adott.
Segithet ember elveszett önmagán?
Zuhanok mélyre, a csillagom is
Elhagyott, űzöm a vágyat, álmodom,
Talán a szerencsét még karolom,
Az én egem kegyes lesz hozzám mégis.
Száguldó paripát látok a réten,
Ki lovagol nyergén a vad szélben,
Virágok közt, bokrok sűrűjében?
A szerelem az, mit hozhat csillagom,
De ami elmúlt már, az ifjúságom
Vissza nem térhet ebben az életben.
Kép: Net
Mint aki széditő mélységbe bukott,
Látom a torz képet, mit a sors adott.
Segithet ember elveszett önmagán?
Zuhanok mélyre, a csillagom is
Elhagyott, űzöm a vágyat, álmodom,
Talán a szerencsét még karolom,
Az én egem kegyes lesz hozzám mégis.
Száguldó paripát látok a réten,
Ki lovagol nyergén a vad szélben,
Virágok közt, bokrok sűrűjében?
A szerelem az, mit hozhat csillagom,
De ami elmúlt már, az ifjúságom
Vissza nem térhet ebben az életben.
Kép: Net
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése