szédítő nyár, fényben haldoklik a virág,
talpam alatt szeretném érezni
a fű üdítő, puha selymét
s nem a repedt föld sebét.
Kerítés lécén rozsdafarkú kacérkodik velem,
kop,kop,kop,, csőrében dobog szívem,
ne hallgass el, friss vizet töltök az itatóba,
s ő vidáman csetteg, úgy hangzik,
mint hideg télben, mikor vacog az ember foga...
Félek, mert nyom a tűző nap terhe,
kókadtan vánszorgok be, a sötétbe.
Hol van már az a nyár, mikor
a tengerben fürdő nap heve
csokoládé színt csókolt a testemre...
Elmúlt, nem jön vissza már,
mint eltűnik majd ez is, e forró nyár..
B Ilona Tóthné
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése