Az ember sorsa előre meg van írva,
én most értem el abba a korba,
amikor bátran mondhatom immár,
nem félek semmitől, nincs előttem határ.
A félelem nem más, mint egy kuvik madár,,
létünk száraz ágán ül és csak kárár...
Hess, madár, menj oda, ahol befogadnak,
nálam nincs helyed, nekem már rigók dalolnak!
Néha még rezeg szívkapumon a léc,
te madár, próbára teszed lelkem türelmét,
de én tudom, semmi nincs már, amitől félhetnék.
Túléltem már sok gyötrő nehézséget,
de a dolgok megoldódnak, véget érnek ,
nem reszketek már, utat adva a félelemnek,
a sorsom ad irányt életemnek..
B Ilona Tóthné
Kép: Net
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése