Van egy érzés, mi számomra ismeretlen
Mégis oly sokat penditi képzeletem,
Mint zenész cigány hegedű húrjait.
E szó az, amire gondolva elszomorit:
A honvágy az, mit nem érzek meg soha,
Legyen országom hozzám bármilyen mostoha,
Hazámat el nem hagyom soha!
Sokan azt tartják, a haza az, ahol élhetek,
Ő adja számomra a mindennapi kenyeret.
Nem törhetünk pálcát azok fölött,
Kiket a sors külföldre üldözött.
Nagyszüleimet az inség üldözte idegen hazába
Megpróbáltak ott élni, mindhiába,
Mert a kavicsok, mit maguk után szórtak,
Mutatták nekik a vágyakkal teli visszautat.
Bátyám, ki kényszerből hagyta el a hazát,
Külhonban soha nem találta meg nyugalmát,
A honvágy az, ami összezúzta,
Mert fájó szivét itthon hagyta,
Végül a halál ott elragadta.
Öreg amerikás barátom,
Kit még gyermekkorban vittek el,
Ott alapitott családot, de élt bús kedvvel,
Mindig a magyar kolbászt emlegette,
De nagy családja soha nem értette
Mi benne a különleges, hiszen ott bőven van minden,
De az öreg tudta, a magyar kolbászban az van,
Ami ott benn, a szivben.
ANYAORSZÁG, a legszebb szó a szótárban,
Minden benne van, amiért élek ez országban.
Ha valamikor meghalok, itt temessenek el,
Vagy itt szórják hamvaimat széjjel..
B Ilona Tóthné
Kép: Net
Kép: Net
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése