Már régen nem muzsikál bennem
a jövő zenéje, a hangok nesztelen
ott keringenek valahol az éterben,
s mint a disco-lámpa lidérces fénye
fel-fel villan egy csillag-térben
az időntúli messzeségben...
Engem ez nem tört meg, nem esedezem,
hogy maradj még,-ha fel is bukkan néha
egy-egy hang, mint az ekho, elhalóan..
De a szürke napok, mint falak az alapokra
úgy rátelepedtek életemre és csak
a szív zöreje hallik már, maj elszáll,
mint fuldokló ember szájából a buborék...
Ó, mégis, mégis maradj még,
kell még e kis időmben valami szép!
Most nyílnak rózsáim s ne csak a
töviseket lássam s szúrásuktól
kiserkent vörös vércseppeket kezemen,
de lássam a színeket, érezzem az illatukat,
símogassam a piros, sárga szirmokat,
mielőtt végleg lehullanak,
s a rózsák zenéje tegye széppé
a mindennapokat...
B Ilona Tóthné
https://youtu.be/CwDUF1pyc44
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése