SORSTÖREDÉK

Régen,
mikor a felnőtt korba

léptem,
reméltem,
lesz majd egy társam,
kivel kéz a kézben
néha meg-meg állva
együtt hajtjuk majd
fejünket álomra.
Csodáljuk a világot,
alapítunk családot,
tervezünk,élünk,dolgozunk.
Örülünk a jónak,
bánatot adunk a búnak.
Az álom valóra vált,
mégis közben
féltem.
Ahogy az idő szaladt,
az örök reszketés
bennem maradt.
Tudtam,egyszer véget ér,
a sors soha nem henyél.
S Te,ki úgy szerettél élni,
virágokat nézni,
zenélni,dalolni,
élvezni mindazt,
mit a Teremtő adott,
ÉLNI, élni,
-most  minden elhallgatott.
A gyilkos kór elragadott,
s én maradtam félelmemben,
ki lesz majd mellettem,
Magatehetetlen éltemben?

B Ilona Tóthné
Kép:Net