Valahol fenn, aranysugarak ragyogó fényében
kezemet fogod, pehelyként lebegünk a Mindenségben.
Lázálom ez, vagy mélyről feltörő, oly vágyott kép?
Néha felém száll egy emlék, ilyenkor szépek az esték..
De elkopott már a reményem, hisz' oly sokat vártam,
sóhajtva kívántam, bárcsak lennél még itt a földön,
ölelnél, szeretnél, s nem a fényes égi mezőkön..
B Ilona Tóthné
Kép: Net
Erika Kocsis, Istvan Ozvegy, Ildikó Czink és további 16 ember kedveli ezt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése