Óh, mi értelme van ennek a világnak?
Annak, hogy élek és a harangok
zúgnak majd végül, én csak fekszem ott,
mereven, mint kivágott fa és halott
arcom hiába néz az ég felé, csak tetőt lát,
mely lezárja, semmibe veszi az élet viharát.
Csitulj szív, ne légy haragos,
mint vihar korbácsolta tenger, zavaros!
Az ember küzd, szenved, élvez,
rámegy egy egész viharvert élet..
Gondolataid cikáznak ide-oda,
s mindezt lezárja egy egyszerű faláda.
Csitulj szív, ne légy haragos,
mint kóbor kivert kutya, oly morgós!
Oly kevés az öröm, mindig csak remélni,
mindentől, mi ismeretlen, reszketni, félni..
De a halál sem más, mint az élet
végső szenvedése,-legyen bár hitem,
nem én döntöm el, szívem szerint maradok,
az életbe egyszer úgyis belehalok..
B Ilona Tóthné
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése