meghitten sétálok,
néha élénk fuvallat
megrázza a szirmokat.
Mint langyos hópihe
a sziromeső beterít,
kinyújtott kezemre
fehér leplet borít.
Élvezem e szépséget,
bár sétám egyre nehezebb,
ámulok a virágzó fán,
évről-évre mindig szebb..
Míg testemet a múló idő
apránként darabokra tör,
gyümölcsfám mind
terjedelmesebb,
az ember lenne
a legtökéketesebb?
B Ilona Tóthné
Kép: Net
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése