Sütögetés

2013. december 22.

Mindezt csak azért írom le, mert vannak emlékek, melyeket a szeretet életben tart és egész életünket végigkíréri..

Kicsit mélabúsan kezdtem a napom, tudtam, hogy ma sütögetni fogok.Bevallom őszintén, egy süteményt még szívesen megcsinálok, de többféléhez nincs sok türelmem. Dehát jön a Karácsony..
Tegnap csomagot kaptam a gyerekektől, ami tudatosította bennem, hogy az ünnepeket megint nélkülük töltöm. Dehát messze vannak..Mi a csodának sütögetek itt össze-vissza? Megszokásból? Ja, a húgomnak és kersztfiamnak szoktam ajándékba adni egy-egy nagytányér süteményt..A keresztfiaméknál még nincs gyerek, így nagy hagsúlyt nem fektetnek a házi-süti készítésére, viszont az enyémnek mindig nagyon örülnek, szent-estére már egy morzsa sem marad belőle...
Nos, hát ezért sütök, no. meg én is megérdemlem..
Mikor aztán kavartyolok, már egész jókedvem lesz, mert eszembejut sok szép emlék a régi szépidőkről.
Anyám a sütés művésze volt-így utólag, ha elgondolom. Egyrészt mindig valahogy beszerezte a süteményekhez szükséges alapanyagokat-nem kis feladat volt abban az időben a sok gyerek mellett-, másrészt nagyon finomakat csinált. Mi gyerekek ott voltunk körülötte ugrásra-készen, az volt a győztes, aki megkaparintott egy-egy kiürült tálat és kinyalhatta. Aztán, ha a sütés befejeződött, nekiültünk mindnyájan a szaloncukor csomagolásnak és kötözésnek, szépen sorba a partvisnyélre, onnan kerűlt aztán a végleges helyére.
A karácsony "nyitánya" nálunk a karácsony-este reggele volt, az volt a szokása anyámnak, hogy mikor felébredtünk, mindnyájunk kezébe egy előre elkészített kistányér süteményt nyomott .Ez valami csodálatos volt!! Nem elég, hogy ágyban ehettünk, de süteményt!
Légy áldott, anyám!
Meggyújtottam az utolsó gyertyát és miközben tördelem a mézessütit, itt mosolygsz előttem gyertya fényében..


B Ilona Tóthné