Este tájon, lenn Biharban
rozsot darál az én anyám,
a haja kibomlik s leng a szélben,
szemébe belesír a mező,
kicsi malmát körbe forgatja
s úgy dalolnak: ő meg a kő.
Az udvaron a lomb árnyéka lassan
nő, a nap ellobog
s illatok közt ül a szénaboglya.
Aszú a nyár... Anyám elzokogja,
hogy a zab és a tengeri kiégett.
Magában ő csak ezt siratja,
aztán indul, karján a szakajtó.
S ahogy belép a pitvarba,
utána lágyan muzsikál az ajtó.
Szép ez a vers. Korábban anyák napja alkalmán be szerkesztettem az általam rendezett műsorba. Majd egy pici javítást javasolnék a pitvarba szóból elmaradt a "v" betű.
VálaszTörlésKöszönöm szépen! Én is nagyon szeretem ezt a verset! A hibát javítom...:)
Törlés