AHOL ÖLELKEZNEK A HEGYEK
Szonett 64.

Messze, de még nem a végtelenben,
Ahol ölelkeznek a kéklő hegyek,
Fehér subájukat rázzák a szelek,
Ott van az én bús magányos szirtem.

Nincs más felettem, csak a kéklő ég,
Felhők alatt néha egy-egy szirtisas
Bukkan fel, de a hegyorom oly magas
Tovarepűl, várja a messzeség.

Ködfelhő telepszik a bércekre,
Ólom-nyomás nehezedik a szívre,
A szem vibrál, ritkul a levegő.

E hely az, hol a gondolat megakad,
Semmi nem fáj, a világ is elszakad,
Észre sem veszed és megáll az idő..

Ilona Bartha Tóth,
Kép: Net

27 Joli Szep, Kovács Árpád Gábor és további 25 ember/2017.02.27/