állok panelházak tövében
a régi házat keresem,
ahol születtem és felnőttem.
De még az utcát sem találom..
Mindenhol vakon hunyorgó
panelok végtelen sora,
embertelen, mint egy menhelyen
szabad lelkek ketrecbe zárva
áhítoznak egy más világba.
Pedig milyen szép volt a kis családi ház,
előtte kis patak, mely most nem csobbanik,
beton alá temetve csövekben haldoklik..
Az utca végén volt a malom,
kövét törte sok nehéz keréknyom,
szekerekben zsákszám hozták a gabonát,
s a gazda simogatta verejtékező lovát.
Az érkező szekereknek az utca kutyája örült,
mert olyankor szájába friss falat kerűlt..
Oly idegen itt már minden,
csak ténfergek panelok tövében,
akik itt élnek, tán nem is sejtik,
gyermekük múlt romjain születik..
Egy régi ház állt itt, emlékeimben él,
a kapunkban halvány lámpafénynél
suttogások, lopott csókok, első szerelem,
amikor még reményektől csillant a szemem..
De ez a hely lélektelen, az ember már nem hisz,
számomra olyan, mint a hideg Antarktisz..
Már távoznék, mikor hirtelen
lágy zenére neszel a fülem,
e pillanatban elmúlik fájó érzelmem,
a régi malom most hangversenyterem..
Kép: Net
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése