ballagok a kihalt kertben
néhol kilátszik egy-egy rög
kezem fázik a hidegben
olyan tiszta, fehér a táj
ahogy nézem, szinte fáj
varjak serege fel-leszáll
rothadt almát kapirgál
lovagolnak a kitúrt avaron
károgva ugrálnak a havon
fagyosan koppan a csend
jég sír lógva az ereszen
roppan a hó, mikor lépek
felriasztom a cinkéket
valahol rekedt kutya vonít
hangja a néma csendbe hasit.
Mély álomban alszik minden
tél szívében, itt a kertben
megtörik a havon a fény
pelyhek cikáznak, mint az örvény
hamar sötétedik, sóhajtok
a kertkapuban még megállok
kerti házam ablakán a fagy
áttetsző jégvirágokat fakaszt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése