Az egyik csoportban a boldogságról írtunk. Nagyon könnyűnek tűnik. Hiszen boldog vagyok, ha sok pénzem van, megvehetek bármit, ami tetszik, boldog vagyok, van szép családom, egészséges, értelmes gyermekeim, akikkel esténként egy asztalhoz ülhetek, miközben megtárgyaljuk a nap eseményeit, bodog vagyok, mert utazhatok, bejárhatom a világot, boldog vagyok, mert van munkám, nincsenek megélhetési gondjaim, boldog vagyok, mert mehetek szavazni, vagy éppen nem, boldog vagyok, mert van egy hűséges kutyám, akivel a friss levegőn sétálhatok, boldog vagyok, mert szeretnek...és még ezer féle dolgot sorolhatnék. Tehát nem is olyan könnyű, mint godoljuk, mert ahányan vagyunk, annyiféle a boldogságunk. Én csak egy dologban vagyok biztos:a boldogság öröm, ami a szívünkben van, sőt, egy kicsit nagyobb öröm, mint a "hétköznapi" öröm, valahogy ahhoz tudnám hasonlítani, ami a hétköznapok és ünnepnapok közötti különbség...Lehet, hogy nincs igazam, én-mint egyszerű ember így fogom fel...
Nem is tudom, miért gondoltam erre, miközben a bokrokat nyírtam és koromból kifolyólag már a nyelvem is lógott, siettem, nehogy az eső közbeszóljon. De,miközben vagdostam a zöldeket és formálódtak a bokrok, a fáradtság ellenére is örömet éreztem. Lám, még erre is képes vagyok, meg tudom csinálni, úgy, ahogy elképzeltem. Aztán, mikor hátrapillantva ránéztem a ma teljesen kinyilt, gyönyörű rózsáimra,-nevessetek ki-boldog voltam. Mert magamnak köszönhetem, hogy van miben gyönyörködnöm, alkotó embernek éreztem magam nyugdíjas létemre. Hát nem boldogság ez?
Nekem a csöndben csiripelő madarak, a lábaimhoz dörgölőző doromboló cicák megadták a választ...
