2023. március 28., kedd

Bolondos süti

Délelőtt kimentem a kertbe hagymát dugdosni, már egy ideje csináltam, mikor egyszercsak szállingózni kezdett a hó és hideg szél fújt. Teljesen átfagytam, már a kezemet sem éreztem, így abba is hagytam. Még jó, hogy reggel kívánós voltam, nem másra, mint valami édességre, ami néha rámjön, de ritkán veszek édeset, mert ugye a kilók... Sajnos semmi nem volt itthon három szikkadt zsemlén kívül, így fel kellett találnom a spanyoviaszt. Ja, azt már feltalálták, nekem már csak a bolondos süti maradt. Tehát a zsemléket három szeletre vágtam, megkentem vajjal, majd lekvárral, erre helyeztem néhány- a fagyasztóból kikotort meggyet és a spajzban érés céljából félretett egy szem banánból szeletelt karikákat, majd kis cukorral megszórva zsupsz a sütőbe néhány percre. De jól átmelegitett a fűtött sütő hője! Aztán a zsemlesütim sem lett rossz, ropogott is meg nem is, olyan zavarodott volt, mint én, néha, de jó volt, ehető. Ajanlom mindenkinek , néhány perc és

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése