s közben látványosan lopják a szineket.
Ezüstősz lett hajdan sötét hajam,
szaruhártyámon sem a régi csillogó kék van,
de ugyanakkor gazdagít is lila-barna foltokkal,
árkot ásott arcomon mély ráncokkal...
Türelmes, nyugodt természetem is elmúlt már,
hova lett az önfeledt, vidám nyár?
Futkározik bennem a félsz,-mint kóbor áram,
máladozó kövekből építgetem félelem-váram.
Mégis,-mint egy felfedező, ha új tájat lát,
öröm tölt el, hisz' életem folyik tovább,
s boldog vagyok, ha egy tövis megszúrja a kezem,
mert ereimben még piros vérem csörgedez
/BI/
Kép: saját
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése