benőtte már a gaz, kócos
kajla bokrokon pókok tanyátak,
hálóik közt levelek vergődtek.
A búcsúzó nap egy lombos
faág tetején fennakadt,
aztán megunva a nézelődést
komótosan tovahaladt .
Bányató volt most itt, homokját
hajdan gép markolászta,
úgy tépett ki földtestéből apránként
egy-egy darabot, mint a zord idő belőlem.
S mi maradt? Egy megfáradt élet,
csak a homokszemek peregnek
hangtalanul, míg véget érnek..
De ez a táj még most is bennem él,
mikor a tó helyén mezei virágok nyíltak
s a kóbor szél táncára némán hajladoztak.
Múltamba merűlve láttam egy ifjú embert,
aki én voltam és aki akkor még élni mert..
B Ilona Tóthné
Kép: Net
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése