Vágtató lovas a mezőn
megpihen fenn, a dombtetőn
előtte opel síkság,-kémleli a látóhatárt,
s a lenyugvó nap ráveti sugarát.
Talán valahol valaki várja,
az ég kékjében kedvese szemét látja,
s ő vándorként újra útrakészen
elindul, alakja eltűnik a messzeségben..
Vándorként élünk a földön, vágtatunk
egyszer majd valahol biztos, hogy kikötünk..
B Ilona Tóthné
Kép: Net
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése