Látomás
Még nem jött el
az idő...
suttogta halkan a fiú,
ki sétált a kihalt
körúton
egy égővörös hajnalon
szeme a távolba
meredt,
majd a fekete házak
felett
mintha megnyilt volna
az ég,
s a fénylő hasadékon
látná a Kálvária hegyet
s ott egy keresztet,
rajta kifeszitve egy
haldokló embert,
kinek töviskoszorús feje
lehanyatlott és
vére, melyet értünk
adott
testén végigfolyt.
Az eső szemerkélt
mint most,
a fiú megborzongott,
mélyen beszivta a tavaszi
illatot,
s nem feledve a látomást
megnyugodva továbbsétált,
tudta már, ki ott
haldoklott
a Megváltónk,
föltámadott.
Ilona Bartha Tóth
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése