Miért tűnődök szüntelen s valami miért sir bennem? Régen volt önmagam mint egy megszakadt dallam bizonytalan jelenlegi énem, mely oly merev, nesztelen, hangtalan tűnő napok.
Felrémlenek a levendulamezők, illatos nyári legelők, tölgyfaerdők suhanó lüktetése, talán szivem boldog remegése, a vérem zubog, mint a patak. Emlékek a hajdani létből, ifjúságom boldog idejéből.
Látom a költöző madarakat, amint V alakban szállnak, a fecskéket az eresz alatt piciny csőrükben fűszálakból fészket raknak, s lenézve az avasi kilátóból ott nyújtózik a város a mélyben, kopott macskakövein elhalón kopog léptem.
S mikor felhangzik a deszka-templom harangja, úgy sir valami bennem, feltör a fájó sejtelem eltűnt, homályba veszett már régi létem. Talán ott van az esőcseppben egy levélen, mely lehullik s felszárad, mint könny a szememben. Bár kuporgatom még az el-el szökő képeket, a dal egyszer véget ér és a könyörtelen idő betemet..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése