2016. június 10., péntek

Álmatlanság
Fáradtan ülve nézek magam elé,
az óra egyhangúan ketyeg,
a mutató közelit éjfél felé..
Hangulatomra rátelepedett
a reggel szedett fehér liliom
átható illata, mely itt lebegett
s körülfont bódult álmatlansággal.
Aludni, álmodni kellene már,
de visszavert vágyaim egyhangúsággal
meghunyászkodtak a félig éber állapotban,
s már csak a plafont nézem,
reménykedem valami csodában,
de csak a nap kelt fel a hajnali pirkadatban...
Vagy ez maga a csoda? Az árát megfizettem!
Álmatlan éjjekért egy új napot vettem...

B Ilona Tóthné
Kép: Net

 Kép: Net

6Erzsébet Ecsedi, Lengyel Katinka és további 4 ember

2017.08.
36 Katalin Nagyné Akai, Nagy Istvánné és további 34 ember
10 megosztás
Hozzászólások
Mária Sarolta
Mária Sarolta Nagyon szép gondolatok.....
Tetszik
 · Válasz ·
1
 · augusztus 25., 21:25
Kezelés
Marika Karban
Marika Karban · Edit Fekete és további 6 személy ismerőse
Mindkettő nagyon szép! Szívből gratulálok!
Tetszik
 · Válasz ·
1
 · augusztus 25., 22:19
Kezelés
Bartha Ilona
Bartha Ilona Köszönöm, Marika! :)
Tetszik
 · Válasz · augusztus 26., 11:13
Kezelés
Erzsébet Pádár
Erzsébet Pádár <3 "Álmatlan éjekért egy új napot vettem..."
Tetszik
 · Válasz ·
1
 · augusztus 25., 22:51
Kezelés
Bartha Ilona
Bartha Ilona Valikám! :) Levél megy..
Tetszik
 · Válasz · augusztus 26., 11:15
Kezelés
Erzsi Ferenczyné
Erzsi Ferenczyné Helló ,Nekem is hasonló éjszakám volt !
Tetszik
 · Válasz ·
2
 · augusztus 26., 9:35
Kezelés
Bartha Ilona
Bartha Ilona Jobbakat kívánok, Erzsike! :)
Tetszik
 · Válasz · augusztus 26., 11:16
Kezelés
Yvette Lilian Petz
Yvette Lilian Petz Köszönöm szépen. Elhoztam.
Tetszik
 · Válasz ·
1
 · augusztus 26., 23:12
Kezelés
Piroska Gulyásné
Piroska Gulyásné · 2 közös ismerős
Nagyon szép a vers és a kép is.
Tetszik
 · Válasz · augusztus 27., 16:23
Bejegyezte: dátum: Nincsenek megjegyzések:

HONVÁGY


Van egy érzés, mi számomra ismeretlen
Mégis oly sokat penditi képzeletem,
Mint zenész cigány hegedű húrjait.
E szó az, amire gondolva elszomorit:
A honvágy az, mit nem érzek meg soha,
Legyen országom hozzám bármilyen mostoha,
Hazámat el nem hagyom soha!
Sokan azt tartják, a haza az, ahol élhetek,
Ő adja számomra a mindennapi kenyeret.
Nem törhetünk pálcát azok fölött,
Kiket a sors külföldre üldözött.
Nagyszüleimet az inség üldözte idegen hazába
Megpróbáltak ott élni, mindhiába,
Mert a kavicsok, mit maguk után szórtak,
Mutatták nekik a vágyakkal teli visszautat.
Bátyám, ki kényszerből hagyta el a hazát,
Külhonban soha nem találta meg nyugalmát,
A honvágy az, ami összezúzta,
Mert fájó szivét itthon hagyta,
Végül a halál ott elragadta.
Öreg amerikás barátom,
Kit még gyermekkorban vittek el,
Ott alapitott családot, de élt bús kedvvel,
Mindig a magyar kolbászt emlegette,
De nagy családja soha nem értette
Mi benne a különleges, hiszen ott bőven van minden,
De az öreg tudta, a magyar kolbászban az van,
Ami ott benn, a szivben.
ANYAORSZÁG, a legszebb szó a szótárban,
Minden benne van, amiért élek ez országban.
Ha valamikor meghalok, itt temessenek el,
Vagy itt szórják hamvaimat széjjel..

B Ilona Tóthné
Kép: Net

Bejegyezte: dátum: Nincsenek megjegyzések:

2016. június 6., hétfő

A FEKETE

(Capriccio)

-Hozhatok egy feketét?
-Csak egy kapucsínót kérek,
édes habbal, nem keserűt, mint az élet,
tüzes a fekete már nekem,
bár lenne még hozzá kedvem,
kevés már a tehetségem,
bármily nagy is az én szívem...
Mert a szív az nem minden, pajtás,
mikor a szerszám kicsit rozsdás.
Az asszony is is elküld a pokolba,
ha néha feszül a vitorla,
unja már a kézi-munkát,
jó a szomszéd, majd ő ellát...
Lökj még ide egy korsó sört,
többet ér, mint minden flört,
aztán, ha eljön az este,
betelepszem fotelembe,
kiordítom bajomat,
üdvözlöm a csapatomat.
Hajrá magyarok! Guruljon a labda.
Ne mellé! Oda, a kapuba ..
Vigye ördög a feketét,
itt a foci, nekem elég..

B Ilona Tóthné
Kép:net

Bejegyezte: dátum: Nincsenek megjegyzések:

2016. június 5., vasárnap

A SZÍV KAPUI


Vajon hány kapuja van a szívnek?
Gyöngyökkel ékes, ahová beléphetsz
rózsa-ösvényeken a titkos kertbe,
vakító fénybe, hol nincsenek árnyak,
csak tüzek, illatok, vágyak,
ölelő karok és mosolygó arcok,
egymásbafonódó szeretet-kapcsok,
s ha átmentél e kapun, örökre ottmaradsz,
míg a szív ver és vele együtt halsz...

S hová vezet a csikorgó vaskapu?
Óh, ott a megvalósulatlan tervek raktára,
melyeket a sors vetett égő máglyára,
ahol a sok remény már csak por és hamu,
a szél felkapta és szórta szerte-széjjel,
s te csak álmodsz róluk gyakran, gyötrelmes éjjel...
Az idő ott lovagol a testedben s kacag,
de van még kis erőd, szorítsd össze fogad,
örülj annak, ami van, hisz' ősz már a hajad.

Ott a távolban van még egy kapu,
göröngyös út végén, szélén néhány utilapu.
Ez lesz az én utam-ötlik fel bennem,
melyhez mindenki elér egyszer az életben,
magával elszámova, csendes megnyugvással,
tudva, hogy az út rövidül minden egyes nappal.
Nincs már helye méltatlankodásnak, ki erre halad,
a kitárt kapu felé vezet meztelen talpad,
s a többi kapu örökre zárva marad...

B Ilona Tóthné
Kép: Net


8 megosztás
Hozzászólások

Katalin Fehér

Cserényi Tiborné Magdi

Ibolya Kaszt

Bejegyezte: dátum: Nincsenek megjegyzések:
Feliratkozás: Bejegyzések (Atom)